Újabb olvasói írást osztunk meg veletek, melyet J. írt nekünk a csetekben zajló szexualitásról az exekkel.

Benne vagyunk egy kapcsolatban, ami már távolról sem a napi szeretkezésekről és az udvarlásról szól, de működik és szeretjük. És akkor a Duna felől egyszer csak jön egy szellő, ami visszahoz egy régi szeretőt. Nem emlékszünk már minden részletre, de a lényegesebbek talán még beugranak. És ő elkezd udvarolni. Először csak szép szavakkal, kedveskedésekkel. Tapogatózik, hogy merre jártunk eddig, mi történt velünk, van-e valakink, mi a helyzet a családdal, gyerekkel, a munkával. Ő általában nem mesél, csak kérdez, nem tudunk meg semmit a hátországáról, a munkájáról, ami persze, hogy van. Nem tudjuk, hogy ki ő, mi ő most. Ő irányít.

És aztán jön az első legyintés a múltból. Mert ő emlékszik mindenre. Olyanra is, könyörtelenül, amit már réges- régen törölni akartunk, mert ciki, és mert mi már nem azok vagyunk, aki tíz éve voltunk. Csak mondja és mondja, és mi hüledezünk, nem hisszük el, hogy ez megtörténik. Kétségtelenül jól esik, ha pozitív, de nem mindig az. Mi is szólunk, mert van, ami megmaradt. Van, akiről nem éppen a legjobbak az emlékek, de azért mindig marad annyi szép dolog is, amit az idő múlása gyönyörűen fel tud turbózni. Mázlink van, ha a megint alakuló kapcsolatban - ha nevezhetjük ezt annak -, vannak rajtunk kívül álló buktatók. Mert akkor van kit közösen szídni, vagy éppen isteníteni, miközben mindketten tudjuk jól, ez csak töltelék kommunikálás. Mindenki tudja már, merre tartunk, hogy a végállomásra nagybetűkkel ki van írva, SZEX.

Forrás: Oliviamalone

A tartásunk a legfontosabb, mert sokat dolgoztunk azon, hogy HŰSÉGESEK legyünk, még akkor is, ha már megkopott egy-két alap dolog a kapcsolatunkban. Ismerős ugye? Mégis jól esik az önérzetnek, a testnek. Mert egyszer csak beadjuk a derekunkat és engedünk, ha akarjuk a fejünkben, ha nem. Amikor a mondatai botanikus kertet meghazudtolóan írják le a testünket, amikor a szavak már égetik a bőrünket, annyira kívánjuk őt, hogy tudjuk, nincs visszaút. Persze nem találkozunk, csak hagyjuk az eseményeket kibontakozni, amit megkapunk sms-ben, skype-on, bárhogyan. Kiengedünk és válaszolunk. Testünkön érezzük az érintést, a csókot, a puncink egyszerűen követeli, hogy lassan belénk hatoljon. Feloldódunk, mert nincs tétje, nem kell gyantázni, szépen ülni, viselkedni, felöltözni, csak írni, írni, és beleképzelni magunkat a leírtakba. Tökéletes világ, lángoló, érzéki és mérhetetlenül szabad.

Valószínűleg ennél jobb nem is lesz, nem is lehetne, mert akkor a fent említett dolgokat végig kell csinálni. És feszengeni sincs kedvünk, csak lenni. A vágy a szeretkezésért, hogy megtörténjen, sokkal nagyobb, mint a kémia, egyszerűen csak játszunk a szavakkal, és ez így jó, így elég, kinek kell a csalódás.