2010-02-01
Egy ágyban Mészáros Dórival

Találkoztunk a lánnyal, aki ének-szakon végzett az általános iskolában, és a főiskola mellett felnőtt filmekben szerepelt, kilenc éve már kizárólag lányokkal dolgozik. Mészáros Dórival beszélgettünk, akivel az Egy ágyban interjú sorozatunkat indítjuk.

FLUFF: Évekkel ezelőtt a felnőtt filmiparban dolgoztál, csak lányokkal. Ennek mi az oka?

MÉSZÁROS DÓRA: Úgy éreztem, hogy nekem egyedül a lányok férnek bele, magam miatt sem, és az akkori pasim miatt sem akartam a lánypornón túl mást vállalni. Nem vagyok leszbikus egyébként.

Mért hagytad abba?

Bármennyire is szeretnék forgatni, ma már nem éri meg, mert ugyanannyit keresek azzal, ha megcsinálok egy sztriptíz műsort, mintha egész nap forgatnék egy lány-lány szettet. Kellemetlen is, mert odamegyek reggel 6-kor, fodrász, sminkes, fotós, aztán a forgatás, fel kell tolnom magamnak egy vibrátort a torkomig, és aztán este 8-kor mehetek haza. Akkor inkább elmegyek, levetkőzöm és hazamegyek.

Mennyire bélyegez meg a pornós múltad?

Nagyon. Sajnos Magyarországon a társadalom ezt egyáltalán nem tolerálja, de ha körbenézel, látsz te valóságshowban expornóst, a Benkő-showban például? Inkább választanak prostituáltat vagy ismeretlent, mint hogy pornósokkal dolgozzanak.

...és Michelle Wildnak hogy sikerült ebből kitörni?

Jókor volt jó helyen. Szült egy gyereket, és ma már másképpen néznek rá.

Feküdtél már kés alá a szépségedért?

Igen, a mellemben van implantátum, de egészen kicsi, kétszázas körülbelül. A melleimen túl megműttettem az orromat is.

Nem fájt?

Az orr az nem, a gipsz volt kellemetlen és hát persze a látvány. A mell az nagyon. De ez alkattól függ.

Egyáltalán nem látszik rajtad.

Azért, mert a természetes szépség híve vagyok, csak van pár dolog magamon, amin változtatnék.

Például?

Szívesen plasztikáztatnám a fenekemet és a számat, de itthon nem merem. Például amíg Magyarországon csak simán szilikont töltenek be oldalról a felső ajkakba, addig külföldön az orr alatt kivágnak egy részt, és feljebb húzzák az egészet, majd úgy töltik fel szilikonnal.

Mennyit törődsz a testeddel?

Sajnos nem sportolok sokat, többet kellene.

Hogy néz ki egy napod?

Felébredek 11-kor és ülök a gép előtt (a szerk.: kacagva meséli), de azért fogadom a hívásokat, és igazgatom a megrendeléseket.

Forrás: Mészáros Dóra

Mivel foglalkozol mostanában?

Sztriptízelek, Rácz Linda barátnőmmel együtt. Főleg legénybúcsúkon és születésnapokon lépünk fel, bár mostanában egyre nehezebb munkát kapnunk. Sokan úgy hívnak fel, hogy többet akarnak. A sztriptíz után megkérdezik, mi lesz még? És ha azt mondom, semmi, akkor azt válaszolják, majd keresnek, ha aktuális lesz. Az a baj, hogy felhigult a szakma, ma már kevés lány tartja meg a határt a sztriptíz és a szex között.

Volt már arra példa, hogy ott maradtatok a buliban?

Nem, soha, nagyon komolyan veszem a munkámat. Nemrég volt arra példa, hogy azt szerették volna, ha velük bulizunk, de nemet mondtam, mert nem keverem a munkát a szórakozással. Sajnos sok lány ma már szexet is vállal a sztriptízek után, én nem, és emiatt rendszeresen esek el munkáktól. Tíz telefonálóból kilenc dugni is akar.

Tulajdonképpen mi történik a sztriptíz közben? Előre begyakoroljátok a koreográfiát vagy minden ott dől el?

Soha nem gyakoroltam, és ezt nem is lehet, mert a helytől is függ, mit csinálhatunk. Kétszer-háromszor megismételni ugyanazt nem lehet. Attól is függ, mit csinálunk, hogy van-e színpad. Ösztönösen mozgunk Lindával, már ha egyet mozdul, tudom, mire gondol, így minden hiteles, amit látsz.

Meddig mentek el? Például csókolóztok egymással?

Igen, csókolózunk, amit a székben ülő pasi egész közelről nézhet végig. A műsor része az is, hogy teljesen vetkőzünk. Szeretem a tejszínhabot, Linda melleire fújom, és onnan lenyalom.

És akinek a sztriptíz szól, őt mennyire vonjátok be?

Leveszem a pólóját, kenek a melleimre testápolót és a fejét a melleim közé nyomom. Ezen mindig nevetnek, mert az arca tiszta testápoló lesz. Nem nyúlhatnak a melleimhez, tejszínhabot szoktam lenyalatni velük, de csak úgy, hogy fogom a fejüket, nem érinthet meg kézzel. Nálam ez szabály. Egy kivétel van csak, amikor az ölébe simulok, akkor ráteszem a kezeit a csípőmre, mert különben elesnék.

Milyen témákban öltöztök be?

Legalább ötven féle jelmezünk van, a Zorrótól kezdve a kalózik van mindenféle, nővérkésből három féle, moulin rouge-os, dívás jelmezek, rendőrruhák, focibírós is.

Mekkora a gardróbod?

Egy egész szobám van a ruháimnak és a kiegészítőknek.

Egyedül vagy párban szeretsz dolgozni?

Sokkal jobban szeretek leszbi-showzni, mint szólózni, mert sokkal látványosabb show-t tudunk csinálni. Azért szeretem ezt csinálni, mert tudom, hogy marhajól néz ki kívülről. Nagyon inspiráló két nő szeretkezése.

Ezt főleg pasiknak szól?

Már voltam olyan buliban, ahol többségében csajok voltak, és minden egyes nyalásnál csujogtak és hujjogtak. A lányok közt most ez nagyon nagy divat lett. Sokan a pasijaiknak rendelik a show-t.

Aki szeretne sztriptízt kérni tőled, hol érhet el?

A honlapomon minden info fent van, az ár a helyszíntől függ, és attól, milyen show-t kérnek.

2 HOZZÁSZÓLÁS
2956 OLVASÓ /
FEL /

Hozzászólások

linzie
02.02 11:54

:D naigen. amúgy egyszer szívesen megnéznék egy ilyen show-t, bár végig azt nézném, tényleg heterok-e.

Queen
02.01 11:18

Köszi az interjút, nem lehet sokat olvasni erről a témáról (bár nem is kerestem). De a természetes szépség? az ő olvasatában most akkor azt jelenti, hogy : ' igen,természetes hogy szép vagyok, mert ami nem tetszett magamon azt plasztikáztattam.' vagy mit? nem értem.

Jennifer Beals
Az L Wordben Bette-et alakító színésznő könyvben adta ki a backstage-ben
Tavasz, nyár, ősz vagy tél?
Mi imádjuk az őszt, és már nagyon várjuk! Te melyik évszakot szereted?
Ősz
Bordó erdők, hulló falevelek
Tavasz
Nyíló cseresznyevirágok
Nyár
Tengerpart, bikini, pálmafák
Tél
Jégvirágok, csipkés faágak,